E.M.Miller : a ködön túl

sci-fi történet

Versenyt nyert a Szövetség !

2016. december 15. 18:02 - E.M.Miller

http://tollestinta.blogspot.hu/p/blog-page_22.html

A Wattpadon tavasz óta futó új sci-fi történetem elsső felvonása, a Vírus blogversenyt nyert a múlt héten. Nyolc írást választottak ki, e nyolc írás a negyedév legjobb írásai. Szavazni lehetett a nyolc műre, így nyerte meg a versenyt a történetem! 

Szólj hozzá!

A ködön túl.II. támad a köd

2016. május 14. 14:28 - E.M.Miller

A történet befejeződött, no nem végleg csak egy kicsit. Hamarosan érkezik egy új történet sci-fi témában, melynek címe a szövetség. Három részből fog állni, az első részével hamarosan megismerkedünk. Ez lesz a vírus.

Persze a Ködön túlt sem kell elfelejteni, mert érkezik majd a folytatása,támad a köd címmel. Hogy mi lesz a sorosa az elsőnek? hamarosan kiderül, természetesen beszámolok róla. remélem jó híreket fogok kapni. Addig is olvassátok a Verityt. 

nem felejtettem el, a földönkívülekkel is megismerekdünk majd, hozom hányféle találkozási típust ismerünk,illetve hogyan is nézhetenek ki ufóink!!

Szólj hozzá!

Ködön túl. Befejező rész.

2016. május 13. 17:01 - E.M.Miller

 

 

5 hónappal később.

 

Nagyot nyújtózkodtam az ágyban. Ránéztem az ágyam mellett lévő könyvespolcon álló órámra, félnyolcat mutatott. Kialudtnak éreztem magam és egészségesnek. Felhúztam a redőnyt, majd felkiáltottam meglepetésemben. Gyönyörű verőfényes, tavaszi reggel köszöntött rám az ablakon keresztül. A fák kizöldülve, a kertben a virágok bontották virágaikat. Nem értettem semmit az egészből. Tegnap még December eleje volt, és a szívem és a lelkem már karácsonyt várta. Hogy lehet májusi idő odakint? Hamarosan megkaptam rá a választ, és az emlékem is szép lassan visszatért, és én is vele együtt a valóságba.

Még mindig kifelé bámultam, amikor is a szobám ajtaját nagy lendülettel kivágta valaki. Ez a valaki anyu volt, mérgesen eset nekem.

– Hol voltál? Hol voltál öt hónapig? – Nem tudtam lefejteni magamról, most már a mellkasomat ütötte. Nagy erőfeszítésembe telt mire, letudtam ültetni az ágyamra. Semmit nem értettem a kérdéséből.

– Hogyhogy hol lettem volna? 10 percre szaladtam ki!

– 10 perc? Milyen tíz perc?  Öt hónapig kerestünk téged és Katát. Nyomtalanul eltüntetek december ötödikén? Május közepe van!  Aznap éjjel, amikor szó nélkül felszívódtál, december eleje volt. Benéztem hozzád, mert lázas voltál egész nap, furcsán is viselkedtél, föl-alá mászkáltál, nem találtad a helyedet. Benéztem hozzád, úgy éjjel kettő körül és az ágyad üres volt. Kata anyja hívott reggel, hogy nincs meg a lánya. Az egész falu titeket keresett, meg mindenki. Valami két rendőrnek is nyoma veszett. Azokat is elnyelte a föld. Tudod milyen köd volt aznap?

Felálltam, és felpattantam mellőle.

– Köd? Azt mondtad, köd? – meg sem vártam a válaszát, kirohantam.  Ki az udvarra levegőt venni, mert úgy éreztem, mindjárt megfulladok odabent.  Szépen lassan visszatértek az emlékeim. Csengettek. Odarohantam és kinyitottam, nagy boldogságban egymást átölelve Attila és az édesanyja állt, ki zokogott a sírástól. Beengedtem őket. Egyre több emlék tört a felszínre, a bolygóról és arról, ami ott történt.

– Én nem is tudom mi történt. Reggelre az ágyában találtam.

– Mint a kisasszonyt.

– Örülök, Bianka hogy te is épségben előkerültél, csak azt nem tudom, hogy hogyan? Attila azt mondja, semmire sem emlékszik, csak arra, hogy jött veled haza a sűrű ködben, és más semmi.

– Én sem sok mindre emlékszem Az utolsó emlékem az, hogy készülődök Karácsonyra, más semmire. Ma felkeltem kinéztem az ablakon és megdöbbenve vettem tudomásul, hogy tavasz van. Tegnap még tél, másnap tavasz. – Láttam, hogy Attila anyja háta mögül kinézve, hamiskás mosollyal az arcán rám kacsint. Tudtam! Mindenre emlékszik. Mutattam neki, hogy ne szólaljon meg.

– Felhívtam a rendőrséget, hogy meg van a fiam. Az az egyik rendőr vette fel, aki volt. Azt mondta, ő nem tud semmiféle gyerek eltűnéséről. Majd átvette a kagylót, az a nyomozónő, ki szintén itt volt aznap. Közölte, hogy hallgassak el, és felejtsem el a történteket. nincs, és nem is volt semmiféle eltűnés a faluban, majd megszakadt a vonal. – Nem szóltam semmit, én azon se lepődnék meg, ha Zsuzsa nem keresne meg többé. Kérdés csupán az, hogy ő mennyire emlékszik a történésből, mennyit töröltek ki az emlékeiből. Mert, hogy az enyémből semmit, az tuti, mert mindenre emlékszem, most már. – Egy pillanat. Elrabolhatom Attilát egy percre? – Húzni kezdtem magam után, be a szobámba

– Ne nézz körül, nem rég tértem magamhoz én is. Mire emlékszel? Mert, hogy valamire igen, az biztos. Különben nem néztél volna rám, furcsán.

– Mire? Szinte mindenre! Nem volt idejük a memóriámon módosítani, vagy egyszerűen kifelejtettek a sorból, a visszaküldés során. – Jól gondoltam én. –  Amikor elváltunk, beléptem a ködbe, felkaptam a fejem. Zúgó hangot hallottam a fejem felett. Gondolkodni már nem volt időm, vagy futni feléd, hirtelen csapott le a villám. Olyan, amit az iskolában láttam, kifelé bámulva az ablakon. A legközelebbi emlék az, mikor magamhoz tértem, kiszálltam abból az üveg micsodából, és megláttalak téged. Láttam azokat a lényeket, csöppet sem féltem. Az utazás is élmény volt. Reggel pedig felébredtem, anyu ölelt jobbra-balra. Rájöttem, mit fogok tenni.

– Mit? – Kérdeztem idegesen

– Sci-fi történetet fogok írni, a címe a Ködön túl. Ez a kaland és időjárás megéri azt, hogy történetbe foglalják.

Átöleltem, és csendben sírtam, potyogtak a könnyeim. Hamarosan Kata is tiszteletét tette. Attila és anyja elmentek, némán ültünk a konyhába anyuval.

– A bolygón voltatok, igaz?

Felkaptam a fejem.

– Milyen bolygón? Anyu, hagyjál már a hülyeséget, mit néztél a tv-ben valami sci-fit?

– Emlékszek a dolgokra, ha még hónapok teltek el is. Ne nézz hülyének, édes lányom.

– Tudod mit, anya! Felejt el mindent, örökre. Érted? Örökre! Élj a mának, a tavasznak, de a legjobban annak, hogy itt vagyok és élek. Nincs másik élet, a Földön kívül, mi létezünk egyedül, mi emberek.

Faképnél hagytam. Ami ezután következett nem számítottam. Maga Kata.

– Látom te is szerencsésen földet értél. – Viccesre vettem a figurát, de drága barátnőm, nézet rám bambán. – Mi van? Nem örülsz annak, hogy szerencsésen megúsztuk a bolygó közi kalandot? Rendesek voltak Deltonék, hogy hazazengetek minket.  Szegény Zsuzsa, nem tudom, hogy viseli,hogy kiderült az igazság, hogy hibrid.

– Te miről beszélsz? Milyen földet érés? Milyen Zsuzsa? Milyen hibrid? Valami idióta filmet néztél a tv-ben? Én csak azért jöttem, hogy sajnálatomat fejezzem ki, hogy ott hagysz minket, és holnapután kirepülsz Londonba!

Idegesen felugrottam. nem hittem a fülemnek. Kata nem emlékszik semmire. Az nem lehet. Ő ellenkezett, hogy még egy kicsit hadd maradjunk a bolygón, de Delton nem engedte.

– Köd, ufó, repülőcsészealj, bolygó, ufók?

– Mi bajod van? Nem is hiszek ilyen dolgokba! Még hogy repülőcsészealj! Az kellene, hogy Májusba köd legyen. Elment az eszed? Bocs, nem tudlak kikísérni a reptérre, állásinterjúra megyek, otthagyom a kórházat, ősszel pedig beiratkozok az egyetemre. Úgy döntöttem tanár leszek. Ezért jöttem, hogy elbúcsúzzak tőled.

Ahogy jött, úgy távozott a szobámból. Szerencsére nem az életemből, de akkor még én sem gondoltam, hogy majd évek múlva a köd újból összefonja a szálakat közöttünk, és mindenki között ki akkor részese volt az eseményeknek. Két nap múlva keresett fel Zsuzsa és John.

– Üljetek le. Nem is tudom, mit mondjak!

– Semmit, Bianka! Ami történt azt nem tesszük ki az ablakba. Örökre titok marad. Kérlek, sose beszélj róla.

– Természetes! Kérned sem kell! Hogy viseled, ami veled történt? Én biztos kiakadtam volna. Sőt! Ott maradtam volna a bolygón a helyedben.

– Jól! Meglepően jól! Remélem Helfus testét darabokra szedték a csillagok! Nem tudtam volna ott maradni! Én itt nőttem fel, ez az otthonom,itt a helyem. Kata?

– Kata? Két napja volt itt! Semmire sem emlékszik, zagyvaságokat hordott össze rólam. Ma utazom Londonba, őszerinte. De viszont Attila, a szomszéd fiú mindenre emlékszik.

– Az baj! Nagy baj! Valamit elrontottak! Sajnos voltak páran, kik örökre ott maradtak. – Felállt! John egész végig nem szólat meg. Zsuzsa felállt. – Végül is csak ezért jöttünk.

– Delton?

– Tegnap beszéltünk velük! Megvannak! Akkor mi megyünk is! Ha van valami, hívj nyugodtan!

Kezet ráztunk, csak két év múlva láttuk egymást viszont. A viharfelhők gyülekezni kezdtek a fejünk felett. Könyvet kezdem el írni, ami sikeres lett. Valaki messze távol, egy bolygón egyengette a sorosom.

 

 ufo22.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A ködön túl. Ötödik fejezet.10

2016. május 12. 17:25 - E.M.Miller

Rosszul voltam, kóválygott a fejem, és hányingerrel küszködtem. Már nem a betegségtől, hanem a gyengeségtől. Bele kellett kapaszkodnom a nyálkás lányba, de annyira csúszott a karja, hogy elestem. Gyors mozdulatot téve, a lány felállított és a székre ültetett. Akkor fogtam fel a hallottakat, és kérdeztem vissza.

– Mi van Zsuzsával?  Szeretném, ha valaki választ adna arra, hogy mi történt velem? Mik voltak azok a képek, amelyeket láttam magam előtt lepörögni? Mikor mehetünk már el?

Mr. King közelített felém, ráült a szék karfájára, átölelt. Különösképp nagyon jól esett az ölelése. Nem kell félreérteni, de nagy biztonságot adott nekem, hogy ott ül mellettem.

– Bianka! Mindenre választ fogsz kapni! De most olyan dologról lesz szó, Ami téged is jobban fog érdekelni.

Tátott szájjal bámultam rá. Nem tudtam megérteni, mi fontosabb annál, hogy hazajussunk, láttam és mindig látom magam előtt anyu riadt képét a félelmet az arcán és szemén. Nagy erőfeszítést tesz arra vonatkozóan, hogy megtaláljanak minket. Hallgattam.

– Mit akartál mondani nekem, John? Biankának igaza van. Célunkat elértük, eljutottunk a bolygóra. Bianka meggyógyult, Attila is meg van.

Felkaptam a fejem.

– Attila? Itt van Attila? Láttam, és Kata nem hitt nekem. Amikor az a fura rohamom volt, mindent láttam. Még a szomszédfiút is. Hol van? – Pattantam fel, de az amerikai visszanyomott a székbe. Nem hagyott szóhoz jutni, mielőtt még újból kinyitottam volna szám, megszólalt.

– Részben én is hibás vagyok azért, ami, vagyis amik akkor történtek az országban. Barátsággal kerestem a földön túli élet lehetőségét. Gyerekként mindig arra vágytam, majd én leszek az első csillagász, ki utat nyit és megtalálja az élet jeleit, a tejúton kívül. Sikerült is. Hónapokig dolgoztam a bunkeren, mire felállt a rendszer. csak arra kellett vigyázni, ne hogy észrevegyék az antennákat és a radart. Amikor kiküldtem az üzenetet a világűrbe, nem számítottam rá, hogy napokon belül célba ért. Bóbiskoltam, amikor is egy hang beleszólt az éterbe. Helfus volt. Hetekig tartott mire megértettük egymást. Gyorsan tanult. A kapcsolatfelvétel után egy hónappal, megérkeztek. – Vett egy nagy levegőt és továbbfolytatta. –  Minden szépen ment, túlságosan is, semmi rosszra nem gondoltunk. Miért gondoltunk volna? Három hónap múlva Helfus bejelentést tett, mi pedig csak néztünk, mint szürke szamár a ködbe.

Elhallgatott és ránk nézett. Annyira belefeledkeztünk a hallgatásba, nem vettük észre, hogy közben vendégeket kaptunk. Delton és az Androméda tagok hátunk mögött állva hallgatták Mr. Kinget. Zsuzsa megszólalt.

– Bocs, John hogy közbe szólók. Köze lesz hozzám, a történeted folytatásához? – Mr. King bólintott. – Remek! Talán egyszer választ kapok néhány kérdésemre, amikre gyermekkorom óta választ kerestem. Életemben nem gondoltam, hogy egy másik, idegen bolygón kapok választ a kérdéseimre. Nem véletlen az, hogy gyerekkorom óta mellettem állsz? Úgy viselkedtél, mint egy nagybácsi. Igaz?

– Igaz! Nem véletlen. Az én hibám az, ami az anyáddal történt.

– Tudtam! Mindig is tudtam, hogy apu története nem kerek, anyu halálát illetően! Úgy viselkedett velem, mint egy idegennel.  

– Nem véletlenül! Nem akarnál inkább leülni?

– Nem!

– Szóval minden szépen ment. Addig a bizonyos májusi napig. Elém álltak, s közölték nekik földi asszony kell, kísérlet céljából. Akkor fenyegetett meg először. Hogy megöl, ha nem működök velük együtt. Nemet mondtam. Aztán eltűntek. Két nap múlva hallottam, hogy az ország különböző részei tűnnek el lányok. Ahogy eltűntek, úgy vissza is tértek. Semmire sem emlékeztek. Hetekkel később újból eltűntek, akkor már emlékeik is voltak. Embriókat műtöttek ki belőlük, de a műtétnek nyoma sem volt.

Zsuzsa lerogyott a székbe. Remegett.

– Aztán szemet vetettek a helybéli lányokra. Addigra már a két kolléga napok óta rosszul érezte magát. Látványosan fogyni kezdek, elment az étvágyuk. Aztán meglátta az édesanyád, pár hete volt házas. Helfus elrabolta. Aztán megszülettél, de itt hagytak. De anyád, meghalt a szülés közben. Úgy éreztem, felelősséggel tartozom irántad, hogy nem tudtam megakadályozni azt, amit Helfus tett.

Zsuzsának potyogtak a könnyei.

– Tudtam, éreztem, hogy nem véletlenül bámulom a csillagokat. Nem akarom elhinni. Sosem hittem ebben, de a kíváncsiság nagyobb volt, tudni akartam az igazat. Nem gondoltam volna… ez lesz az igazság. Apu hablatyolt mindenfélét egy autóbalesetről. Akkor én…

– Hibrid vagy! Én nem így akartam, hogy megtud. Mindig is készültem, hogy elmondjam neked.

– te jó ég!  Gyerekkoromba voltak furcsa álmaim, sosem mertem elmondani senkinek, még apunak sem. Attól féltem, hogy elvisz egy pszichiáterhez. Inkább elfojtottam. De most már mindent értek. Most mi lesz?

– Ezt neked kell eldöntened. Itt maradsz-e velünk, a bolygón, vagy visszamész a Földre, és éled tovább az életed. – Válaszolt Delton. – Én a helyedben biztos visszatérnék, oda, ahol éltem. Biankának válaszolva, amikor el akartunk rabolni, nem csak megfertőztünk téged, hanem valami történt, és kapcsolatba kerültünk egymással. Az én elmém a tieddel. Azért láttál dolgokat a bolygóval kapcsolatban, és én is tudtam, hogy beteg vagy, és látsz, hallasz minket. A képek, amiket most láttál, azokból az időkből valók, amikor a Földet elkezdte benépesíteni az ember. Régóta járnak idegen lények a Földre. Ezt én sem tudtam eddig, de Helfus feljegyzéseiből kiderült. A feljegyzések által jöttem rá arra is, hogy ugyanabban a betegségben szenvedsz, mint a rég meghalt másik két csillagász. Vissza akartam térni, és elhozni téged, de Helfus keresztbe tett. Az övék szándékos volt, a miénk véletlen. Bocsáss meg. – Fordult Bianka felé Delton.

– Megbocsájtok. De csak neked! Majd nem meghaltam! Ha nincs, ő talán nem élnék. – Mutattam Ahára.

– Nem, nem! Ha nem vagy makacs, nincs a rögeszméd irántunk, hogy létezünk, s nem vagy kitartó hogy eljuss ide, hozzánk a bolygóra, akkor igen. Meghaltál volna, kiszáradás gyanújával. soha senki nem jött volna rá, hogy egy földöntúli vírus fertőzött meg, amelyet egy repülőcsészealjtól kaptál. Döntöttél? – Ezt Zsuzsától kérdezte hirtelen. Drága barátnőm még mindig a hallottak hatása alatt állt, szerintem gondolkodni sem volt ideje. Ránézett a fiúra. Hirtelen jött a válasz.

– Nekem semmi keresni valóm sincs itt! Az én otthonom, mint a többinek, kik itt fekszenek, a Föld. Csalódott, de egyben boldog is vagyok, hogy végre választ kaptam a kérdéseimre, amire én magam próbáltam megkeresni a válaszokat.

Delton bólintott.

– A te döntésed, a te életed. De ha valamire szükséget van, vagy lesz, ez vonatkozik rátok is, mi itt leszünk, és segítünk, ha kell. Megszervezem a visszautatokat. Helfust ne keressétek, ő már halott.

Mindegyik idegen megfordult, és magunkra hagytak. Mi ott álltunk egyedül egy ismeretlen bolygón, csomó kérdéssel, amire valószínű sosem fogjuk megkapni a választ. Összeborultunk és zokogtunk egészen addig, míg Delton meg nem jelent és közölte, irány haza.

 

a_kodon_tul_6.jpg

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

a ködön túl. ötödik fejezet. 9

2016. május 11. 17:10 - E.M.Miller

Az éljenzés és az öröm hangjai behallatszottak az egészségügyi részlegbe. Aha és a doki kiléptek az ajtón, a kapu felé néztek. Annyit láttak, hogy Helfust a tanács néhány tagja a dokkoló rész felé vezeti, az egykori vezető nagy tiltakozását is hallani lehetett. Trixin rohant feléjük, hatalmas vigyorral a képén.

– Mi történt? – Kérdezte a lányt a doki.

– Az történt, hogy Alfa leváltotta Helfust, és Delton lesz az új vezetőnk.

Zavarodottan néztek rá.

– Helfus mindent elmondott, mit tervezett. Mibe rángatott bele nem csak engem, hanem Delton is. Ennyi elég volt ahhoz, megváltozzak, de olyan legyek amilyen eddig voltam, mert nem vezet semerre.

– Ideje volt. sokszor mentél az idegeimre. Hova viszik Helfust?

– Kidobják.

– Kidobják? Hova? – Egyszerre kérdezték.

– A csillagok közé.

Nem kérdeztek többet, tiszta és érthető volt a válasz. Trixin egyik lábáról a másikra állt, mire kérdezni, mert.

– Kérdezni akarsz valamit, Trixin?

– Igen, doki!  A lány…

– Életveszélyben… talán megmarad, Ahának köszönhetően.

Trixin bólintott, megfordult, megtorpant és visszament. A doki és Aha visszament Biankához. Megnyugodott. Arca sima volt, és egyenletesen lélegzett. a gyógyszerhatásosnak tűnik, megmenti az életét.

– Minden rendben lesz. A gyógyszerhatásos. Azt hiszem köszönettel tartozom neked, Aha. Hiába vagyok doki, az én robot agyam nem lett volna képes, megtalálni rá a hatásos gyógymódot. Meghalt volna.

Aha nem szólt semmit, csak bólintott. Elindult Mr.King és Kata felé.  Még mindig Attila ágy mellett álltak.

– Baj van?

– Ő volt az a fiú. aki miatt nyomoztak nálunk. Bianka szomszédja. Biankának igaza volt, és én hittem neki, mikor kijelentette Attila itt van a bolygón.

– Vissza fogtok kerülni a Földre. Biztosak lehettek benne.

– És Zsuzsa? Vele mi lesz?

– Amikor magához fog térni, el kell mondanunk neki az igazat.  Rajta áll, hogy itt marad, vagy visszatér veletek a Földre, és éli tovább az életét. Mennem kell.  A lány mellett most a helyem. Bármikor magához térhet.

Kata utána szólt.

– Kösz mindent, Aha! Te egy rendes földönkívüli vagy!

Aha egy bátorító mosolyt küldött felé. Bianka és Zsuzsa abban a pillanatban tértek maguk, amikor Aha Bianka ágya mellé ért. Az üvegfedelek kinyíltak, két kíváncsi és riadt tekintet nézett vissza mindkettő űrlényre. Zsuzsa volt az első aki, felült az ágyban, és mutogatni kezdett nekik, a doki óvatosan húzta ki a csövet, és rögtön a kezébe nyomta a pipát.

– Azonnal vegye be a szájába, és mély lélegeztet, vegyen, hogy friss oxigénhez jusson az agya, és tisztulni kezdjen a tudata.

Két köhögési roham között kérdezett.

– Hol vagyok!

– A bolygón, ahova el szerettek volna jutni. Nem emlékszik semmire?

Zsuzsa a fejét rázta, csak homályos képek villantak fel a napokról.

– Maguk kik?

– Én a bolygó robot doktora vagyok, ő pedig Aha az Androméda tanács tagjának lánya. Ő mentette meg a lányt. Biankát. Lassan ő is teljesen magához fog térni. Nem sok kellett volna ahhoz, hogy meghaljon. Szerencsére kéznél volt egy szer, mely segített neki leküzdeni a bolygó vírusát, ami ők a bolygó lakosai hordanak magukban. Örülök, hogy magához tért, mert fontos volt, hogy beszéljünk önnel.

Zsuzsa mélyeket lélegzett, és ahogy a tiszta oxigén áramlott a testében, úgy tért magához és vált élessé az elméje. Nem hisztizett, nem kiabált. Felállt. A fekvéstől elgémberedett lábaiban a vér újult erővel áramolni kezdett.

– Azt jobb lenne, ha folyamatosan használná, bár az ön esetében nem biztos. Biztos, ami biztos.

Kata rohant a lány felé, a nyakába ugrott.

– Zsuzsa! Olyan jó hogy magadhoz tértél. Képzeld! Megtaláltuk Atillát!

Zsuzsa szorosan magához ölelte Katát.

– Én is örülök, hogy újra látlak téged! Most már mindenre emlékszem. Johnhoz igyekeztem, de ellepett minket a köd, jött a villanás, és semmire sem emlékszem. John!!

– Zsuzsa! Örülök, hogy élsz! Azt hiszem itt az ideje a színvallásnak. El kell mondanom neked valamit, ami miatt hívtalak, hogy gyere el a bunkerba. De félig hallottam a doki mondatát. Mihelyst Bianka is magához tér, el fogok mesélni neked egy történetet.

Bianka kovácsi tekintettel bámulta tovább a lényt. Aha állt mellette és segítette felültetni. Ahogy a nyálkás kezével hozzáért, libabőrös lett.

– Sajnálom! Ilyen az érintésem! Ne félj tőlem, jót akarok. Aha vagyok, az Androméda tanács egyik tagja. Ezzel lélegezz, friss oxigén, felerősíti a tested és a szerveidet, valamint az elmédet. Azt hittünk elveszítünk. Egy hajszálon múlt az életed.

Elméje tisztult, visszatért az élet a testébe. felállt, bár egy kissé tántorgott még.

– Bianka! – Ugrottak a nyakába a lányok! Hangja gyenge volt.

– Fellöktök! Örülök, hogy éltek! Nem semmi egy utazás volt. Amiért el akartunk jönni, célt ért. Amíg ájultam feküdtem, mindent végig hallottam, nem kel magyarázat. Furcsa képek, mint egy film peregtek le előttem a dolgok. Őskor, ókor, barlangrajzok. Az anyám. Mind igaz, amik a barlangrajzon láthatók. Még valami. Zsuzsa és Mr. King.

–  Mi?

– Igen! Ti! Mr. King annak idején ennek a bolygónak a lakosait fogata, akik kegyetlen módszereket vetettek be ellenünk. És te vagy az egyik alany.

Zsuzsa, riadt képet vágott.

– Én? Alany?

– Igen, Zsuzsa! Ezt akartam neked elmondani, mielőtt történt volna valami, mint történ is, és keresztülhúzta a számításomat.  Elmondhatom?

A doki bólintott, utat engedve Johnnak.

a_kodon_tul_1.jpg

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

a ködön túl. ötödik fejezet.8.

2016. május 11. 14:31 - E.M.Miller

Alfa felszólította Helfust, hogy áruljon el részleteket az invázióról, amit terve akart vinni. Helfus percekig néma csendben bámult kifelé a csillagok, és a bolygót körülvevő védelmi szerkezetekre. Mire végre megszólalt.

–  Egyeduralomra vágytam! Az egész világegyetem uralkodója szerettem volna lenni. Irányítani és birtokolni a galaxisokat, bolygókat. Föld lett volna az első, majd sorra többi bolygó. Apám árnyékában éltem. nem volt más számomra, mint hogy tanuljak, hogy egyszer majd átvegyem a helyét. Kullogtam a háta mögött, mint egy hullócsillag. Bár az gyönyörű, de az életem nem volt az. Alig vártam, hogy átvegyem a helyét. Életem legboldogabb napja volt. fokozatosan építettem fel a tervem. Még nagyobb boldogság volt számomra, amikor John adását fogtam, és kapcsolatba léptünk a Földre. Végül úgy döntöttem, megsemmisítem a Földet, olyan hibridek segítségével, akiket itt hozunk létre. – hangjában csöpp megbánás sem hallatszott.

Alfa megdöbbenéssel hallgatta a férfit, kikben a legjobban megbízott, sokszor fordult hozzá tanácsért. Helfust be szerette volna venni a bolygó közi tanácsba, mint felelősség teljes döntnök. Hirtelen hozta meg a döntést, a vezetők hirtelen jött választ hallva, elfelejtették a dokit kihallgatni. Lehet ez volt számukra a megfelelő döntést. Míg a doki és Aha, Bianka életért küzdöttek, a döntés véglegessé vált. alfa nem húzta az időt.

– Amióta a tanács tagjává váltam, soha nem gondoltam arra, hogy egyszer majd ilyen dolog valóra válhat. Olyan személy ellen kell döntést hoznom, kit a tanács tagjává akartunk választani, bölcs döntései a miatt, melyek sokszor jó döntésnek bizonyultak. De ezt hallva, megáll az eszem. Képtelen vagyok felfogni, hogy voltál képes így elfordulni tőlünk.  Ezt az egyezményünk nem tűrheti. Nehezen hoztuk meg a döntést. De meg kellett hoznunk. – Mély szomorúságról árulkodott a hangja. Alfa csalódott volt.  Szembefordult a sokasággal. – Androméda tanács döntése alapján, Helfus kapitányt leváltjuk, ami fáj, de ki kell mondanom. Nehezemre esik. Helfust azonnal halálra ítéljük, váljék a csillagok salakjává. Az új vezető innentől kezdve: Delton. – Mutatott rá az ifjú titánra.

Percekbe telt mire felfogták a hallottakat. Helfus azonnal ellenkezésbe csapott át, mindent tagadni kezdett. Alig tudták elrángatni a helyszínről. Delton zavarodottan pislogott körbe, egy szó nélkül vette tudomásra a döntést. Trixin lassan tapsolni kezdett, a tömeg átvette és tapsvihar tört ki. A bolygó lakói elfogták a döntést.

 

 

 

Szólj hozzá!